INVISIBLE Magánnyomozó Budapest

INVISIBLE Magánnyomozó Budapest

Ahol a láthatatlan láthatóvá válik

INVISIBLE Magánnyomozó Iroda

2016. március 07. - invisible.hu

Ahogyan hazánkban megjelent a piacgazdaság, úgy lett egyre nagyobb a kereop_000000.jpegslet az üzleti-, valamint a magánéletben való hírszerzésre is. Napjainkra egyre inkább megfigyelhető az a jelenség, hogy megváltozik az emberek információs igénye. Számos esetben a vállalatvezetők, valamint a magánszemélyek életében is olyan információkat kell begyűjteni, amelyek már nem feltétlenül az államvédelmi szervek hatás- illetve feladatkörébe tartoznak. Ilyen lehet például adott személy megfigyelése, amelyet a magánnyomozók gyorsabban, rugalmasabban, valamint költséghatékonyabban tudnak végezni, mint például a folyamatos leterheltséggel és bürokratikus akadályokkal küzdő rendőrök.

Cégünkről

Vállalkozásunkat 2014-ben alapítottuk. Célunk, hogy magasabb szintre emeljük a magyarországi magánnyomozást. Szolgáltatásink ezen a területen egyaránt kiterjednek a magán- és az üzleti életre is. Tevékenységünk többek között magában foglalja az üzleti hírszerzést, a leleplezett megfigyelést, de szükség esetén vállaljuk a demonstratív megfigyeléssel egybekötött követeléskezelést, vagyonmegfigyelést, valamint eltűnt személyek felkutatását is.

Kollégáink átlagosan 10-15 éves titkosszolgálati múlttal, és a megfigyelés területén kiváló tapasztalattal rendelkeznek. Számunkra elsődleges cél, hogy Megbízóink számára az adott ügyben kielégítő információkkal, valamint megdönthetetlen bizonyítékkal szolgáljunk. Törekvésünk, hogy a bizonyítékok felkutatását a legnagyobb diszkréció mellett érjük el, vagyis a nyomozás közben a Megbízónk kiléte mindvégig láthatatlan maradhasson

Professzionális leplezett megfigyeléssurveillance.jpg

Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a célszemély megfigyelése professzionális és diszkrét módon történjen. Tapasztalatainkat számos sikeresen megvalósult megbízás során szereztük. Mindezeknek köszönhetően tisztában vagyunk vele, hogy bármikor történhetnek olyan váratlan események, melyekkel már a nyomozás tervezési fázisában számolnunk kell. 

A megfigyelés során felmerülő, különböző kockázati tényezők mérséklése érdekében kollégáink átlagosan 4 ember és 2 személygépkocsi segítségével figyelik meg a célszemélyt. Munkatársaink lényegében folyamatos rádiókapcsolatban vannak egymással a megfigyelés teljes időtartama alatt. A célszemély minden egyes találkozóját fotók vagy videók formájában dokumentálják, valamint a vele találkozó emberek kilétéről is pontos információkat szereznek.

Rugalmas és költséghatékony magánnyomozás

Magánnyomozói tevékenységünket a szükséges ismeretek, valamint engedélyek birtokában végezzük. Kollégáink szakmai tudásukat a Nemzetbiztonsági területeken dolgozó szakemberek professzionális kiképzése, és oktatása révén sajátították el. Cégünk kitűnő kapcsolatot ápol a Nemzetközi Testőrszövetséggel (IBSSA). Segítségüket többek között külföldi megbízások teljesítése esetén szoktuk igénybe venni.

Más hasonló profilú cégekhez képest további előnyeként említhető, hogy a többi irodához képest költséghatékonyabban tudunk dolgozni, amely szolgáltatásaink kedvezőbb áraiban is megmutatkozik.

A megbízó láthatatlan, csak az információ válik láthatóvá!

private_investigations.jpgNyomozásunk során fontos szempont, hogy minden egyes ügyet gyorsan és hatékonyan tudjunk felgöngyölíteni. Természetesen a gyorsaság – például egy megfigyelés esetén – nem fog az alaposság rovására menni. Mindig törekszünk rá, hogy Megbízónk számára teljes körű információkat szolgáltassunk a célszemélyről, vagy személyekről

Szakembereink a munkavégzés során mindvégig láthatatlanok maradnak, ezzel megőrizve az Ön inkognitóját. Lehetőség szerint, a munkavégzés alatt végig szem előtt tartjuk Megbízónk egyéni kérését. A rendelkezésünkre álló információkat kizárólag a Megbízóval osztjuk meg.

Minden ügyre megoldást találunk!

Tevékenységünk iránti odaadásunk okán minden körülmények között igyekszünk, az adott ügyre kreatív megoldásokat találni. Megszerezett tudásunk, tapasztalatunk, valamint nemzetközi kapcsolataink együttesével garantálni tudjuk, hogy minden helyzetben azonnal a lehető legjobb döntést hozzuk. 

Köszönjük a szíves figyelmét. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, kérjük a holnapunk „Kapcsolat” részén található elérhetőségeken keresztül vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy még ma lépéseket tehessünk ügyének megoldása érdekében.

További információért látogassa meg weboldalunkat:

http://invisible.hu/

kepkivagas.JPG

 

 

süti beállítások módosítása